Rendszeres olvasók

2009. október 26., hétfő

Nem vagyok töketlen :))

Illetve, nem vagyok töktelen ! Nem szeretem a Halloweent , és a tököt sem, semmilyen formában, egyedül Márti barátnőm sütőtökös-csokoládés püspökkenyerével vagyok tegező viszonyban. Viszont a tök alakú tűpárnákat kimondottan kedvelem. Varrtam egyet, gondoltam majd a kávén betesszük a tombolába. Aztán mellékeveredett egy fagolyó, mire gyorsan rávarrtam, tettem rá hajat is, de kissé borulós volt, és olyan befejezetlen.

Így kerestem valami vastag zöld fonalféleséget, csináltam neki karokat, és filcből levél alakú kezeket. A közepébe egy mini gomb került a Tűpárna-boltból, hogy eltüntessem a tetején a csomót. Majd varrtam alá tépőzáras pántot, hogy csuklóra tehető legyen. Aztán elajándékoztam a barátosnémnak, aki lefuvarozott Tatabányára :)). És varrtam még egyet, fuvardíjként a csoporttársnőmnek, aki hazahozott :))
(És a fotóra tettem egy kisollót is, mint a nagyok :o) )

És persze kellett egy nekem is :)) Az enyém lett a sötétbordó levélmintás. A haja ugyanabból a fonalból lett, mint a keze, olyan a feje, mint a felizgatott klozetkefe, de nekem tetszik !






És varrtam egy óriási tököt is. Így szoktam varrni a karácsonyfákat, gondoltam, hátha tökként is tetszeni fog, de nem az esetem, így levelek már nem kerültek rá :))

4 megjegyzés: