Rendszeres olvasók

2009. május 25., hétfő

Sziszifusz Augiász istállójában

Kedves párom elutazott, így néhány napig szalma voltam. Mivel túl vagyok egy nagyobb munkán, gondoltam, kiganajozom az erkélyt. A polcon még csak-csak rend volt, de már lépni sem tudtam a dobozoktól. Elég reményvesztetten álltam neki, mert legalább 6 nagy banános és vagy 10 kisebb doboz várt arra, hogy kipakoljam és átnézzem. Egyesével hurcoltam be őket a nappaliba, mindent kirámoltam, és átraktam némi rendszer szerint.


Persze, igazán az elején voltam lelkes, az ötödik láda után már szinte minden a szemétben landolt. Ma két nagy sporttáskával jöttem dolgozni, mert a Családsegítőben, ahol ténykedek, minden használt ruhaneműnek örül valaki. Így a legtöbb turiban vett, és szabásra, újrahasznosításra váró ruhadarab a melóhelyemen landolt.



Még így is maradt jócskán elrakni és tárolni való. 2 láda bútorszövet a pincében landolt, egy nagy láda poláranyag a sorsára vár, két zsák anyagot a csoportnak viszek, a többit meglátom. Ráment két napom, és még nem látom a végét :((
Szoktam is mondani, hogy mire én eljutok a tényleges takarításig, egy normális háziasszony már rég be is fejezte.



2009. május 21., csütörtök

Májusi UFO - aranyat ér :))

Két évvel ezelőtt egy dán bútorboltban dolgoztam, mint boltvezető-helyettes. Persze, a beosztás szépségét nagyban csökkentette, hogy csak ketten dolgoztunk a boltban :))
A kutyának sem kelletek a gyönyörű, de horror összegű bútorok és kiegészítők, így a tulaj két év után eladta az üzletet. Ismerve textil-mániámat, megengedte, hogy a teljes szövetminta kollekciót haza vigyem. Eddig kerülgettem, rakosgattam, nem nagyon tudtam mit kezdeni a 20-25 cm-es tiritarka sereglettel, aztán kitaláltam, hogy nyári takaróvá alakítom át. Hát, ilyen lett !




2009. május 13., szerda

Naptár-április, május

Ezekkel a képekkel még tartoztam. Az áprilisi kép alapja tortacikk-technika, a tulipánok és a levél pedig eredetileg össze voltak varrva, és ki voltak tömve. Készítettem néhány koszorút 6-6 tulipánból, és egy pár darab megmaradt. Ezeket a kész, kitömött virágokat varrtam rá a színes alapra. A szár fonalból készült.







A májusi kép alapja ál-katedrális, ami egy jópofa hajtogatós technika.
Viszonylag sokat kell benne kézzel varrni, viszont sokkal kevesebb anyagot "zabál" meg, mint az eredeti verzió. A pici virág képek a rombuszok közepén textil dekupázsként készültek. Erre a módszerre akkor szoktam rá, amikor viszonylag sok húsvéti textil képeslapot kértek tőlem. A lábam lejártam szép húsvéti anyagokért, ám szinte semmit sem kaptam, ellenben mindenhol tobzódtak a szebbnél-szebb szalvétákban. Így jobb híján kipróbáltam, milyen textilre dekupázsolni, és rájöttem, hogy remek módszer a szép szalvéták felhasználására.
Ha valakit bővebben érdekel az ál-katedrális készítése, vagy a tortacikk technika, szívesen bemutatom bővebben is :))