Rendszeres olvasók

2010. szeptember 6., hétfő

Gomblyuk vagy tépőzár ?

A tanfolyamon a lányok az ólomüveg technika kapcsán kérték, hogy mutassam meg a zsinóros applikációt is. Viszem a mellényem és a félkész Tilda-neszit, és körülnéztem a fonalaim között. Találtam néhány jópofa effekt-fonalat, ami a két évvel ezelőtti faliképem után maradt. Most kipróbáltam, hogyan mutatnának a tolltartókon a farkasfog helyett. Hát a szőrös elég érdekes lett, bár nem tudom, mennyire illik ehhez a romantikus-rózsás anyaghoz :))

Ezekhez a színekhez egyáltalán nem találtam semmilyen szalagot-farkasfogat-csipkét, viszont ez a fonal tökéletesen azonos árnyalatú.




Szombaton vártam a fűtés-szerelőket és közben kínomban játszadoztam, ha már nem festhettem Csanakon Colette-tel :((
Varrtam néhány mobil-tokot, még teljesen kísérleti jelleggel. Nehezen döntöm el, hogy mivel záródjanak ? Kipróbáltam tépőzárral (nem az igazi) , gumival-gombbal ( fene tudja, rövidebb gumival jobb lenne ) , és gomblyukkal. Nekem ez jött be legjobban, bár nem tudom, ha csörög benne a telefon, milyen gyorsan nyitható ? És milyen legyen a gomb, fa vagy gyöngyház ? Még a méretet sem döntöttem el :)) Szerintetek melyik szebb és melyik praktikusabb ?


13 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nekem is a gomblyukas tetszik, bár én már csináltam tépőzárasat is... Meg gombosat, anyagából fülecskével. :-))
    Ezen az összeállításon nekem jobban bejön a fagombos.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is a gomblyukas. Nem próbálkoztál patenttel? Van ennek mágneses változata is, azzal gyorsabban hozzájutni. :))

    VálaszTörlés
  3. Szebb a gombbal, de én nagyon gyakorlatias vagyok, szerintem macerás kiszedni belőle ha csörög a telefon (hozzászámolva, hogy jó női táska legmélyén van szegényke egyébként is, ember legyen a talpán aki kivárja :D)
    A mágneszár nekem is eszembe jutott mind diusbd-nek, de telefonhoz lehet, hogy nem túl praktikus a mágnes, megzavarhatja a memóriáját...

    Mi lenne, ha lenne rajta gomb, de tépőzárral záródna? A kóbor apácák megtévesztésére? :D

    VálaszTörlés
  4. A tépőzár praktikus, de nem szép, a gomb éppen fordítva. Ebből hogyan lehet kijönni, majd megoldod, tuti.
    És olyan szépségesek azok az őszi színek, Gina...!

    VálaszTörlés
  5. A tépőzáras valóban praktikusabb.Legalábbis amíg nem ragad már rá annyi szösz,hogy nem akar a két oldal már összepuszilkodni se.:)Akár lehetne úgy,hogy gombot is varrsz rá díszítésként,a tépőzár feletti részen.Van egy sokadik verzió is,ami az,hogy egy pántot varrsz vízszintesen,a fedőt oda kellene beledugni,kihúzni.Bár nem tudom,hogy ez mennyivel macerásabb,mint a gomblyukas megoldás.

    VálaszTörlés
  6. ÓÓ, de szép anyagok!
    Szerintem a gomb a legszebb, és a tépőzár a legkönnyebben nyitható. Ha felvarrod, nem látszik a tépőzár, úgyhogy én azt ajánlom. :)

    VálaszTörlés
  7. Én tépőzára szavazok,max díszként lehet rá varrni gombot..:)

    VálaszTörlés
  8. Csipkerózsika megoldását találom én is a legjobbnak. Tépőzár + gomb vagy gombszerű dekoráció. Első ránézésre mágneszáras megoldást javasoltam volna, de a gyakorlatias énem erről hamar lebeszélt. Vizuálisan elképzeltem, hogy mi történne, ha az érintőkijelzős telefonomat megnyomkodnám egy mágneszár nyitásával, csukásával :-(( A gombot pedig nem lehet olyan gyorsan kinyitni, amilyen sebtiben azt szükséges egy csengő telefon sürgetésére. Tehát maradna számomra is a tépőzár.
    Ági

    VálaszTörlés
  9. Hát ez teljesen egységes :)) Tépőzár, és dekorként gomb. A tépőzárral az a bajom, hogy kicsit eláll a fedél. Azt hiszem, kénytelen leszek használatba venni egy gombost, addig marad a tépőzár :))

    VálaszTörlés
  10. Én eddig tépőzárral és füles gombolódással készítettem az enyémeket. A használat során a tépőzár nálam jobban bevált... a gombos megoldás viszont jobban tetszik nekem is.

    VálaszTörlés
  11. Nekem a gomb+tépőzár jön be.
    A festést irtóra bánhatod, de tudom nem tehetsz róla.
    A következő alkalom nem jó neked? Folytatjuk a megkezdett kísérleteinket, egyre jobb ötleteink vannak... pl papírra is:-)
    Október 2. szombat, gondold át!

    VálaszTörlés
  12. Nekem tépőzáras mobil tokom van, bevált. Neked mi a problémád vele. Látványilág a gomblukas tetszik, de praktikum szerint jobban bejönne egy mágnes záras. Azt a verziót nem is ajánlottad...

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörűek ezek az anyagok!!!!Én tépőzárat használnék és gombbal díszíteném.:)

    VálaszTörlés