Rendszeres olvasók

2011. június 14., kedd

Méreg-varrás




Így még életemben nem jártam, szó szerint. Reggel gyanútlanul beleugrottam a szandálomba, ami egy évig várt a szekrényben. Napközben gyanús lehetett volna, hogy apró fekete darabkákat hagyok magam után, mint Jancsi és Juliska a kenyérmorzsákat, de akkor még nem gyanakodtam. Délután elindultam az újpesti csoportfoglalkozásra, és a buszmegállóban majdnem elájultam. Lenéztem a lábamra, és körben a cipőm talpa, mint a tubarózsa kinyílva szerteszét állt a sarkam körül.

Diszkréten alánéztem, és döbbenten konstatáltam, hogy a cipőm sarkából egy öklömnyi darab hiányzik. Kénytelen-kelletlen hazamentem, persze a kertek alján, kínosan ügyelve rá, hogy senki se jöjjön mögöttem. Mire hazaértem, a cipőm talpa teljesen szétment, Újpestre valószínűleg már mezítláb értem volna oda.  

Mérgemben leültem varrni, és megvarrtam a kolléganőmnek az iker-párnákat, amit egy nyugdíjas-búcsúztatóra kért egy hölgynek és egy úrnak.
Hát, ennyi előnye volt, hogy nem tudtam eljutni a csoportba, de azért erősen ütögetett a guta.
Ráadásul másnap mehettem szandált venni :((

20 megjegyzés:

  1. Durva! :-DD
    A párnák viszont gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  2. Jaj! Engem is megütött volna a guta!!! A párnák azonban csodaszépek lettek!

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom a cipődet, de megérte! A párnák csodásak:-)

    VálaszTörlés
  4. te jó ég!
    látod,milyen ügyes vagy,méregből szépet varrni, az ám a kunszt!

    VálaszTörlés
  5. Hú, basszus, szegény... Hát ha egy pár cipő ilyen párnákat eredményez... De azért legközelebb örömvarrást kívánok!:)

    (Két éve a munkahelyem ablakából láttam az igazi filmbe illő helyzetet: 3 barátnő, lelépnek az utcára, zsupsz, a legalább hat centis cipősarok leválik a cipőről. Szerencsére mellettünk volt egy turi, a két barátnő eltámogatta és kapott is valamit a lábára, amiben hazamehetett:)

    VálaszTörlés
  6. Hát ez hihetetlen!
    Én tegnap ugyanígy jártam, a Rezi vár és a zalaszántói sztupa megmászása közben szétmorzsálódott a szandálom talpa!
    A párnákat meg irigylem, főleg a szaktudást:))

    VálaszTörlés
  7. Érdemes téged feldühíteni! ;o)

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy nektek is tetszenek a párnák ! Köszönöm :))

    VálaszTörlés
  9. A párnák nekem is nagyon tetszenek!! A cipő története már kevésbé :-(( Szegény, ezért nagyon sajnállak :-((
    Ági

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűek lettek a párnák, kicsit talán téged is megvígasztaltak a kellemetlen történések után. Ugye?

    VálaszTörlés
  11. A sztori leírása megmosolyogtatott, (nem a tény, hogy egy cipő talpa széthullik,)
    A párnák pedig csodaszépek, én is el tudnám itthon nézegetni :-)

    VálaszTörlés
  12. De a párnák szépek lettek a méreg ellenére is.
    /nekem a sportcipő csinált hasonlót, ráadásul a Tordai hasadékban, szerencsére még az elején/

    VálaszTörlés
  13. Sajnálom a szandit, de a párnák gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  14. Na hallod! Ez aztán jól szétment! Az, hogy elszakad még hagyján, de ez! Viszont az iker párnák gyönyörűek :)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon jó fejek vagytok ! Ennyi együttérzést ! Régen kaptam ennyi kommentet :))

    VálaszTörlés
  16. Tudom, hogy nem vigasz, de én meg egy fehér papuccsal jártam így, én fehér morzsákat hagytam magam mögött és szedegettem magam után, miközben szidtam azt aki ezt tette... :o)))

    VálaszTörlés
  17. Ismerős a helyzet, jártam már így, de én levettem és mezítláb húztam haza, de gyorsan. :))) Szép lett a párna.

    VálaszTörlés
  18. Nekem a túra szandi mállott le a lábamról az éles vulkáni tufás hegyen Thíra szigetén....
    Hát, ami belőlem jött utána, az nem ilyen szép... aztán meg bőgtem,mint egy ovis a kedvenc szandálom után. Amit már nem is gyárt a cég.

    emelem kalapom, hogy ilyet alkottál dühödben :)

    VálaszTörlés
  19. Én tegnapvettem észre,hogy a papucsom talpa morzsálódik.Régebben ilyennel még nem találkoztam,vajon most miből készíthetik,biztos hogy nem örökölhető darabok!!!:)
    Apárnáid gyönyörűek lettek!!!!

    VálaszTörlés