Rendszeres olvasók

2011. március 10., csütörtök

Könyvjelzők és házi áldás

Nem értem ezt a tökéletlen szerkesztőt, az újban tudok feltenni képeket, de nem enged írni :(( Lehet, hogy a blogom így védekezik a bejegyzések ellen ?
Voltam a Petőfi Csarnokban az elmúlt hétvégén, találkoztam néhány ismerőssel, például Blaurral és Nyikitával. Jókat beszélgettem, jókat vásároltam és jól elcsábultam néhány fém könyvjelző erejéig. Kreatívötlettől, aki csoporttársam, vettem néhány jópofa pöttyös indiai üveg gölödint, amit hazaérve rögtön fel is használtam.
Szerintem jópofák lettek, a lila angyalt és a lila fülbevalót megtartottam, a macis a nagynénémé lett, a zöld anyué, a kék gyöngyös apué. Ez különösen tetszik a csónakban ülő sikeres horgásszal :)) A többi is ajándék lesz.



A házi áldásokat egy ismerősöm kérte, ajándékba szánta. Hiába tiltakoztam, hogy vegyen magának a Meskán, ő engem macerált vele. A végén persze megcsináltam, 3 különböző összeállításban.
A sötét rózsásról már nem tudtam fotót csinálni befejezés után, annyira sötét van a lakásban délután, hogy egyáltalán nem tudok fotózni, világosban meg inkább varrok :))
Meg sem közelítik Lidércke szépségeit, de örültek nekik, és ez a lényeg :))
Molyoltam még egyebeket is, de azokat végképp nem tudtam fotózni, majd a hét végén bepótolom.

10 megjegyzés:

  1. Jó vásár volt,mert nagyon kedves kis kütyük!:)
    A házi áldások is nagyon szépek!:)

    VálaszTörlés
  2. De jók! Nagyon tetszenek a könyvjelzők, és a fülbevalók is! :))))

    VálaszTörlés
  3. Nahát, nahát! Nem "csak" varrni tetszik? :)) Nagyon jól tetszik!! Édesek lettek a könyvjelzőid, a házi áldás közepét hogy csináltad?

    VálaszTörlés
  4. Dejók ezek a könyvjelzők!!! És a házi áldások is!
    Sajnos a fotózással én is ezt élem meg,mint Te!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszenek a könyvjelzők!

    VálaszTörlés
  6. Szia gina!
    Szeretném megkérdezni, hogy a házi áldáshoz hogyan nyomtattad ki a szöveget? Sima nyomtatóval, vagy kell ehhez valami spéci dolog is? No és ha igen, az hol szerezhető be???
    Szeretnék anyumnak húsvéti ajándékba készíteni, de egyenlőre csak a fejemben van még készen... :(
    Amy

    VálaszTörlés
  7. Köszi lányok, örülök, hogy tetszik ! Eri, küldtem mailt.
    Noviamy, én nyomtatóval nyomtattam textilre, de a profi megoldás, ha a Varrógépcentrumban nyomtattatod ki a speciális textilnyomtatójukon.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Hol vetted a könyvjelzőket?

    VálaszTörlés