Rendszeres olvasók

2010. december 12., vasárnap

Nagy körút

 Körbejártam ma néhány karácsonyi vásárt. Jártam a Wampon, Fércjutkával boltoltam, ezt a szépséges garnitúrát vettem tőle anyukám névnapjára. Ha egy dög lennék, akkor megtartanám, abszolút a szívem csücske, ráadásul az anyagokat én adtam hozzá :)) Persze nem vagyok dög, és oda fogom adni, remélem, anyunak is annyira tetszeni fog, mint nekem.
Ráadásul magamnak is vettem egy fülit a zöld garnitúrámhoz, mert jobban szeretem ezt a fazont, és egy hóemberes láncot, mert megérdemlem :)) 




Nyitás után nem sokkal értem oda  de már hemzsegett a nép, szó szerint falkában jöttek. Így Jutkával csak pár szót tudtunk váltani, megcsodáltam az új szerzeményeket, aztán rohantam tovább.

Innen a Vörösmarty térre mentem, vittem néhány tolltartót, és megcsodáltam a közös angyalkáinkat :)) Én varrtam a testüket, Anikó csinálta a fejüket. 
Itt is volt nép gazdagon :))


Aztán még elmentem a Mikulásgyárba, vittem pár darab gyerekkönyvet. Itt már nem fotóztam, esett az eső, siralmas volt az időjárás, és sajnos a lányok látogatottsága is :(( Váltottam néhány szót Blaurral és Bogárral, vigasztaltam őket : "Hajrá, Kovács néni !" aztán hazahúztam. 
Nem értem, a Gouba ilyen magas helypénz mellett miért nem csinál nagyobb reklámot ? Remélem, azért a csajok nem fognak ráfizetni a rendezvény végén. Rossz volt látni azt a sok szépséges árut érdeklődők nélkül :((
UPDATE : Igazatok van, nem írtam címet, bár a lányok linkjeire kattintva ott van minden infó :
A Wamp jövő héten vasárnap lesz a millenáris B épületben.
A Gouba a Hősök terénél, a Felvonulási tér elején van a Mikulásgyárral együtt, dec. 23-ig.

5 megjegyzés:

  1. Hát például azért üres, mert én már többször olvastam a wampot meg a goubát is, de még Te se írtad le, hogy ezek hol találhatóak. :o)

    Marad a Vörösmarty tér, ami ugyan gáz és sokan vannak, de legalább tudjuk hol van. :o)

    Ha megírod a címeket, akkor cserébe én is kirakom a blogomra és kérem az olvasókat, hogy népszerűsítsék ők is, így azok is megismerik, akik nem "bennfentesek". :o)

    VálaszTörlés
  2. Felvonulási tér, Altair, ott vagyunk (felváltva)! Látod, ez a baj, hogy a beígért nagy és hatalmas promóció nyomait sem látjuk, miről beszélnek ezek :o((((
    Egyébként gyertek, holnap pl. én leszek, utána megint Brigi,megint én.....

    Gina: gyere akkor is, ha én vagyok, oké? :o)))

    VálaszTörlés
  3. Altair, igazad van, javítottam, és írtam mailt.
    Zazi, ha te leszel vasárnap, akkor kijövök, jó ?

    VálaszTörlés
  4. Elméletileg mindketten leszünk, kedvesem, de majd elválik, hogyan gyógyul Brigikém kisfia! (a rövid változat: gyere, gyere!!)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a hírverést. :)
    Remélem legközelebb majd több szót váltunk, de a fiúk is akkor érkeztek látogatóba. Barnusom még be is lóg a képen jobb oldalt. :)

    VálaszTörlés