Rendszeres olvasók

2008. október 26., vasárnap

Varrós (majdnem) játék

Négy évvel ezelőtt, amikor munkanélküli voltam, azon gondolkodtam, hogy mit varrjak anyuéknak karácsonyra, ami hasznos is, meg örülnek is neki. Akkor találtam ki az örök naptárat.
A számok hetesével vannak felapplikálva, és felette a napokat lehet cserélgetni.
Alulra zsebeket varrtam, amiben elférnek a csekkek, levelek, receptek. A két nagy zseb felett üresen hagytam egy 30*40 cm-es helyet, ahová az aktuális hónap mini quiltjét lehet felgombolni.
Azért ilyen színesek a számok, mert így bármilyen színvilágú képet mellé lehet tenni.
Így karácsonyra megkapták a naptárt, a decembert és a januárt. Anyu születésnapjára kapta a februárt, márciust, áprilist, húsvétra a májust, júniust, júliust, a házassági évfordulójukra pedig a maradékot novemberig. Így egész évben adhattam valami saját készítésű ajándékot.










Arra gondoltam, hátha van kedvetek varrni egy hasonló naptárt.
Minden hónap elején feltenném a következő hónap képét. Mivel minden hónap más technikával készült, esetleg egy kis technikai útmutatót is írok hozzá. És itt jönne a játék !
Akik a saját blogjukban megmutatják az előző hónap elkészült képét, azok között kisorsolok egy anyagcsomagot, ami a következő képhez felhasználható lesz. Persze, értesítsetek róla !
Aki novemberben megvarrja (legalább részben) a naptárt, az erre a csomagra számíthat !
10 db kb 20*20 cm-es karácsonyi textil + 1 pingvin sor.

Még októberben felteszem a novemberi képet. Persze, mindenki azt varr, amit akar, az enyémeket csak ötletadónak szánom.
Ha van kedvetek velem varrni, akkor jelezzétek!
Még karácsonyra elkészül !

21 megjegyzés:

  1. Jó ötlet ! nem az ajándék miatt, de
    Veled tartanék.
    Azonban ne vedd zokon, ha nem követlek mindenben, mert arra
    alkalmatlan vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Micsoda nagyvonalú felajánlás és milyen remek ötlet!!! Még átgondolom,hogy meg tudom-e időben valósítani a játékot?.

    VálaszTörlés
  3. Egyáltalán nem baj,ha nem engem követsz, sőt ! Csak ötletadónak teszem fel az enyémeket. Szabad kezet kaptok, csak naptár legyen :))
    Lehet hímezni, varrni, festeni, ami jólesik !
    Örülök, hogy jelentkeztél, várom, mit fogsz alkotni.

    VálaszTörlés
  4. Mammka ! Nincs határidő, és menet közben is be lehet szállni !

    VálaszTörlés
  5. Ééééén is szeretné! Bár naptárt nem, de nem félek attól, hogy valahogy felhasználjam az éppen aktuális kisképet. Az meg, hogy tőled tanulhatok, még ha online is, külön öröm. Köszönjük előre is:))

    VálaszTörlés
  6. Én szeretnék csatlakozni, annak ellenére, hogy előfordulhat, hogy menetközbe kihullok. Ha ige, akkor ez nem a lelkesedés csökkenése miatt lesz, hanem időhiány. De mivel úgyis öröknaptár készül, akkor is jó lesz, amikor ÉN elkészülök vele, nemdebár?
    A tied nagyon frappáns, ötletes, meg minden, nagyon tetszik...

    VálaszTörlés
  7. Javítok: menetközbeN és igeN.

    VálaszTörlés
  8. Igen, bármikor kezdheted, és bármikor abbahagyhatod, de előbb-utóbb légyszi fejezd be !

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik. nem tudom, hogy a novembert tudom-e vállalni, elutazunk. Én januártól (amikor új életet kezdek!) vállalnék. Egy kérdés. A napok betűi tokban vannak és úgy tesszük be, ahogy akkor aktuális, valamint a hónap neveit is, vagy minden hónapra varrsz egyet, ha jól értettem?

    VálaszTörlés
  10. Minden hónapnak új képe van, ezért írtam, hogy minden hónapban új képet teszek fel, természetesen nem a hónap nevét, hanem a quiltjét :)
    Ha kinagyítod a képet, látszik hogy a napok betűje rá van gombolva. Nyugodtan csatlakozhatsz januárban is !

    VálaszTörlés
  11. Beindult a " vezérhangyám "
    a falfelületem nem nagy , ahová kerül, de mindenkép megoldom.
    Ha jól értettem, mint a csekély értelmű akkor a számok és a zsebek
    stabilak, a hónap képei, és a napok
    betűi mobilak.
    Mindenféle anyag, és technika használható. Lehet elvenni, hozzáadni
    variálni, csak funkcionális naptár
    legyen. Kérlek javits , ha valamit
    félre gondoltam.

    VálaszTörlés
  12. Mmama ! Ennél jobban én sem tudtam volna összefoglalni, tökéletesen érted a lényeget ! Akár el is kezdheted ;))

    VálaszTörlés
  13. Húúú, de jó, én is, én is... Nagyon szeretem az ilyen játékokat! Egyszer már elkezdtem egy naptárnak valót, amikor borcsamama közzétette a sajátját, elő is fogom bányászni, hátha így a többiekkel együtt el is készül.
    Habár azt a négy évszaknak megfeleő redworkos képekkel terveztem - energiatakarékossági okokból - habár vannak egyesek, akik nem átallják lustaságnak nevezni. Mások szerint viszont fél egészség... :-DDD

    VálaszTörlés
  14. Ha időben összejön, akkor beszállok én is, nem rossz ajándékötlet, meg nekünk is jól jönne.

    VálaszTörlés
  15. Örülök, hogy így beindultatok, kiváncsian várom az első lépéseket !

    VálaszTörlés
  16. Ma elkezdem, az anyagok összeválogatásával, és az alap festésével. Mindent fogok fényképezni.

    VálaszTörlés
  17. Szeretnék én is beszállni a játékba. Lehet, hogy lassabban haladok majd, de a naptár nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  18. Gyere csak, gyere !
    Nagyon szép a Borcsa-féle táskád, jó lenne megtanulni.

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm! Most, hogy másodszorra varrtam a varrástechnikáját már jobban élveztem.:)Borcsa képtárában fennt van a minta és a leírás is.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  21. nagyon tetszik a naptár ötlete, valamikor meg szeretném én is varrni

    VálaszTörlés