Rendszeres olvasók

2010. május 22., szombat

Anyageltüntetés-május

Még április végén kért a kolléganőm a lányának egy ballagó táskát, valami extra, különleges színházba-járós anyagból. Az anyagaim között volt egy darabka óarany csúszós, gyárilag hímzett, bánat-tudja milyen anyag, és volt a karácsonyi anyagok között egy méter sötét arany szatén. Megmutattam a kolleginának a közös varrásra varrt lila félfülűt és ezt a két anyagot. Rábólintott, így ez lett belőle. A rövidebbik fül helyett két hosszú nyuszifület varrtam, így olyan magasan köti meg, ahogy akarja. Állítólag nagy sikere volt :)) Még akkor fotóztam, de véletlenül a gép belső memóriájába, és csak most sikerült onnan kivarázsolni.






















A nagynéném pedig meglátta május elsején a narancssárga kockás-virágos behemót szatyromat, és persze neki is kellett egy :)) Mivel abszolút medve-rajongó, és imád kertészkedni, így adva volt az anyagválasztás : ez a pakisztáni kevert szálas macis anyag már évek óta áll a szekrényben. Belülre világoskék, szintén kevert szálas anyag került, így a mérete ellenére egészen kompakt méretre összehajtható. Közben varrom a májusi UFO-mat is, de azzal még nem készültem el.


3 megjegyzés:

  1. Ilyen macisból én is varrtam már több dolgot. Szerintem édes. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett színházba járós táska,nem is csoda ha örült neki az ifjú hölgy!!!

    VálaszTörlés
  3. Ahh, az a csúszós, aranyszínű-hímzett :-)) Gyönyörű lett!! És fantasztikus öltet is!
    Ági

    VálaszTörlés