Rendszeres olvasók

2009. május 25., hétfő

Sziszifusz Augiász istállójában

Kedves párom elutazott, így néhány napig szalma voltam. Mivel túl vagyok egy nagyobb munkán, gondoltam, kiganajozom az erkélyt. A polcon még csak-csak rend volt, de már lépni sem tudtam a dobozoktól. Elég reményvesztetten álltam neki, mert legalább 6 nagy banános és vagy 10 kisebb doboz várt arra, hogy kipakoljam és átnézzem. Egyesével hurcoltam be őket a nappaliba, mindent kirámoltam, és átraktam némi rendszer szerint.


Persze, igazán az elején voltam lelkes, az ötödik láda után már szinte minden a szemétben landolt. Ma két nagy sporttáskával jöttem dolgozni, mert a Családsegítőben, ahol ténykedek, minden használt ruhaneműnek örül valaki. Így a legtöbb turiban vett, és szabásra, újrahasznosításra váró ruhadarab a melóhelyemen landolt.



Még így is maradt jócskán elrakni és tárolni való. 2 láda bútorszövet a pincében landolt, egy nagy láda poláranyag a sorsára vár, két zsák anyagot a csoportnak viszek, a többit meglátom. Ráment két napom, és még nem látom a végét :((
Szoktam is mondani, hogy mire én eljutok a tényleges takarításig, egy normális háziasszony már rég be is fejezte.



7 megjegyzés:

  1. Ismerem ezt az érzést! Én is "gyűjtögető" vagyok. Mindent "a valamire még jó lesz" felkiálltással teszek el, aztán amikor már nincs helyem, akkor válogatok.

    VálaszTörlés
  2. :-D az én verziómban ez így hangzik:nálam olyan a lakás nagytakarítás után,mint a héziasszonyok gyönygyénél előtte.

    VálaszTörlés
  3. Ez tényleg sziszifuszi munka! Pedig állítólag évente kéne szanálni minden háztartásban...

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a lelki és fizikai erődhöz! Nálunk a családban a húgom a nagy-szanáló, mikor együtt selejtezünk az úgy néz ki, hogy Ő kidobja én meg a felét visszakönyörgöm és a végén nálam köt ki! Szóval, ügyi vagy!!!

    VálaszTörlés
  5. Szanálni egyszer már úgy kellene, hogy a férj szanálja a feleség cuccát, a feleség meg a férjét. Akkor ki lenne szanálva.
    Egyébként mi az, hogy normális háziasszony? Te már láttál olyat a foltvarrók közt?

    VálaszTörlés
  6. Márta néni ! Édes álom, egymás cuccának szanálása :)) Bár ez lehet válóok ! Nem, mi foltvarrók gyárilag vagyunk nem normálisak ;))

    VálaszTörlés
  7. Hát, már előttem mindent elmondtak, talán még annyival tudnám megspékelni a dolgot, hogy a minap jött hozzám egy mesterember (felmérni egy esetleges ablakcsere paramétereit) - nem tudtam róla, hogy jönni fog, illetve, anyukám, mint ráérő nyugdíjas azonnal ajánlkozott neki a telefonban, hogy hogyne, persze, csak jöjjön nyugodtan...
    Na, pasi közölte, nem elég kívülről megnézni a házat, a szobában is kell.
    Be is lépett a gyanútlan szerencsétlen a szobámba, majd döbbenten a következő kérdés hagyta el a száját:
    MI TÖRTÉNT ITT????
    Valamint, nem tudta lemérni az ablakot, mert ahhoz át kellett volna másznia dobozokon, zacskókon és egy vasalódeszkán, amin teherként egy varrógép van. ;-)

    VálaszTörlés